Vargha Tamás a rendkívüli közgyűlés döntéseit ismertette
Fejér Megye Közgyűlése 2011. december 8-án 9 órai kezdettel soron kívüli ülést tartott a Fejér Megyei Önkormányzat Dísztermében, ahol két napirendi pontot tárgyaltak meg.

A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011.évi CLIV. törvény alapján a Fejér Megyei Önkormányzat adósságának átvételéhez szükséges döntéseket hozott meg a közgyűlés - mondta Vargha Tamás megyei elnök.
Hozzátette, zárt ülés keretében fogadta el a közgyűlés a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapító okiratának módosítását.
A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón szó volt a megyei elnökök azori - szigeteken rendezett konferencián való részvételéről is. Vargha Tamás kifejtette, éves rendes közgyűlése volt az Európai Régiók Gyűlésének (AER), ahol két fontos témában is előreléptek. Az egyik a Romastratégia volt, a másik pedig éppen a megyei önkormányzatok szerepének átformálása. Erről külön-külön tárgyalt a magyar delegáció az AER elnökével és főtitkárával.
-kt-
Forrás: fejer.hu