Iváncsán jól halad az SK Innovation zöldmezős beruházása

A dél-koreai vállalat 2021. januárban jelentette be, hogy Iváncsán 681 milliárd forint értékű beruházást valósít meg, mellyel 2500 új munkahelyet hoz létre.

A januári bejelentéskor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy dél-koreai vállalat a világvezető az elektromos akkumulátorok gyártásának területén. Két gyárat üzemeltetnek Komáromban, a harmadikat Iváncsán hozzák létre, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat fognak gyártani.
 
Elektromos autók motorjába fognak akkumulátorokat gyártani Iváncsán
 
A 2021 tavaszán elindult beruházás kivitelezője a Market Építő Zrt. 2021 augusztusában már befejezték a nagytömegű fölmunkákat és a cölöpözés is megvalósult.
 
A munkálatok során 28 toronydaruval végzik a magasépítési feladatokat, a cölöpözést pedig 14 géplánccal végzik. Az ország legnagyobb betonkeverőjével óránként akár 17 betomixert is megtölthetnek.
 
Az új akkumulátorgyárat 3 ütemben építik fel, valamennyi ütem több részegységből épül fel.
 
BG
Forrás: Autopro, MagyarÉpítők
A képek illusztrációk