2017-2020 között elkészülhet a Fehérvárt az M5-össel összekötő gyűrű
Elkészült a hazai gyorsforgalmi utak és főúthálózat hosszú távú fejlesztési programja, amelyet a kormány 2027-ig szóló gördülőtervként fog elfogadni.
Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ honlapján közzétett program kidolgozása során 193 projektelemet vizsgáltak meg, rangsorolták az országban lévő összes gyorsforgalmi és
A második ciklus (2017-től 2020-ig) tervei között szerepel a Székesfehérvárt az M5-ös autópályával összekötő M8-as gyűrű építésének elkezdése, amely az ország központi, telített zónáját tehermentesíti; az M8-as Székesfehérvár és Dunaújváros közti szakasza a harmadik szakaszban épülne meg.
Az M5 autópálya Budapestről délkelet felé haladva Kecskemétet, Szegedet (valamint a röszkei határátkelőt) kapcsolja össze a fővárossal. Ez volt Magyarországon a harmadik autópálya, amely elérte az országhatárt. Az autópályát az 1980-as években kezdték építeni, a szerb határt 2006 márciusában érte el.
1996-ban a pálya 35 évre az AKA Rt. tulajdonába került, ám a magas útdíjak okán kibontakozó közelégedetlenség miatt az állam 2004-ben az út részleges felvásárlására kényszerült. Az autópálya egésze a 10-es, míg Budapest és Szeged-Észak közötti szakasza a 4-es számú európai korridor része. Az M5-ösön fut az M0-ás gyorsforgalmi út csomópontja és Újhartyán között az E60-as, Szerbia határáig pedig az E75-ös európai út is.
Forrás: wikipedia.hu, szekesfehervar.hu
-kt-
Székesfehérvár Online

Az M5-ös autópálya jelenlegi szakasza