A fehérvári közgyűlés új színházigazgatót választott
Május 11-én ülésezett Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. A városatyák összesen 33 napirendi pontot tárgyaltak, ezek közül 25-ről nyílt ülésen, 8-ról pedig zárt ajtók mögött tanácskoztak.
A székesfehérvári képviselőtestület döntő többségének szavazatával augusztus elsejétől öt éven keresztül Dr. Szikora János irányíthatja a Vörösmarty Színházat. A közgyűlés a szakmai előkészítő bizottság javaslatával egyetértve választotta ki a tíz pályázó közül a nemcsak színházi berkekben, hanem a széles közönség előtt is ismert és elismert Jászai Mari-díjas rendezőt.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta: „Dr. Szikora Jánost hosszú színházi, filmes és televíziós pályafutása után Fehérváron is megismerheti a közönség. A közgyűlés a szakmai előkészítő bizottság javaslatával egyetértve azért döntött Szikora János mellett, mert az ő pályázati anyaga volt a legjobb. Koncepciójának lényege, hogy a Vörösmarty Színházat úgy szeretné visszahelyezni a színházi világ térképére, hogy a művészeti munka összhangban legyen Székesfehérvár történelmi múltjával, szellemiségével és az eddiginél szélesebb közönség sokrétű elvárásaival.”
Forrás: szekesfehervar.hu
-kt-

Dr. Cser-Palkovics András közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján mutatta be a színház új vezetőjét, Dr. Szikora Jánost