A köztársasági elnököt dr. Cser-Palkovics András fogadta Fehérvárott
2011. április 28-án, csütörtökön Fejér megyébe látogatott Schmitt Pál köztársasági elnök.

Schmitt Pál köztársasági elnököt dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgylés elnöke és Dorkota Lajos kormánymegbízott fogadta reggel a Városház téren, majd az államfő részt vett Székesfehérvár és Fejér megye együttes közgyűlésén, ahol elismeréseket adott át.
Délelőtt rendhagyó osztályfőnöki órát tart a Bugát Pál tagintézményben és délután mielőtt Mórra és Bicskére utazna a Szent György Kórházban

Schmitt Pál arról is beszélt, hogy 1958-ban Székesfehérváron vett részt első öttusa versenyén. Mint mondta az egészség van a középpontban a mai napján, hiszen a Szent Anna Patikába és a Szent György Kórházba is ellátogat a nap folyamán. Kiemelte, hogy bizakodással tölti el az egészségügy fejlesztése érdekében kidolgozott Semmelweis terv. Beszélt az alaptörvényről is, azonban kiemelte, hogy az embereket a hétköznapok problémái érdeklik a legjobban.
Forrás: szekesfehervar.hu
-kt-
Székesfehérvár Online