A Székesfehérvári Érdekegyeztető Fórum ismét ülésezett


A Székesfehérvári Érdekegyeztető Fórum (SZÉF) a Városházán tartotta meg 2014-es első ülését,  dr. Cser-Palkovics András polgármester vezetésével.

Székesfehérvári Érdekegyeztető Fórum

Az eseményen a helyi és megyei munkaerő-piaci helyzetképről kaptak a tagok tájékoztatást. Ebből kiderült, hogy a városban szerencsére alacsony azoknak a száma, akik nem találnak munkahelyet.

A munkaerő-piaci helyzet ismertetését követően a fórum résztvevői megosztották észrevételeiket az elmúlt évben tapasztalt gazdasági változásokról. Elhangzott az is, hogy a város ipara megérzi a közgazdasági környezet pozitív irányú változásait. A nemzetgazdaság fejlődésének köszönhetően bővül a termelés, munkahelyek jönnek létre, és csökken a regisztrált álláskeresők száma.

Dr.Cser-Palkovics András elmondta, a közeljövőben, ha már elfogadott költségvetéssel rendelkezik a város, újra összehívják az egyeztető fórumot.


Forrás: szekesfehervar.hu

-kt-