Az Arconic-Köfém Kft. továbbra is részt vesz a duális képzésben

A cég február 15-ig várja a jelentkezéseket, összesen 11 fiatalnak tudnak munkát biztosítani gépészmérnök, karbantartó, mérnök informatikus, pénzügy és számvitel, gazdálkodás és menedzsment munkakörökbe.

 

Saller Szilvia, az Arconic-Köfém Kft. duális képzésekért felelős munkatársa elmondta, hogy a duális képzésnek egyik fontos előnye, hogy a hallgató hosszú távon működik együtt a vállalati szakmai csapattal, a különböző munkacsoportokkal együttműködve az adott tantárgyhoz kapcsolódóan szerez gyakorlatot. Hozzátette, hogy a képzés során a kommunikácós, prezentációs és nyelvi készségek is fejlődnek, nem csak a szakmai képességek.

 

Az Arconic-Köfém Kft. továbbra is részt vesz a duális képzésben - forrás: szekesfehervar.hu

 Január 11-én nyílt napot tartott Arconic-Köfém Kft.

 

A duális képzés során a fiatalok versenyképes diplomát szereznek, ami növeli az esélyeiket a munkaerőpiacon. Saller Szilvia szólt arról is, hogy a hallgatók nyolc hetet töltenek a vállalatnál, a gyakorlat során pedig olyan feladatokat adnak a fiataloknak, amiken keresztül betekintést nyerhetnek egy-egy szervezet működésébe. Vállalat 2015-ben csatlakozott a duális képzés rendszeréhez, 2016-ban már négy felsőfokú oktatási intézménnyel kötött szerződést.

 

/T.D.