Az önkormányzatot érdekli a székesfehérváriak véleménye
Dr. Cser-Palkovics András polgármester bejelentette: március 22-ére közmeghallgatást szervez Székesfehérvár Önkormányzata a Nemzeti Emlékhelyről, a Belváros arculatáról.

A Parlament 2011. november 7-én szavazta meg azt a törvénymódosítást, amely rendelkezik a nemzeti emlékhely státusz bevezetéséről és itt döntöttek arról is, hogy ezek tízes listájára a székesfehérvári egykori koronázótemplom területe is felkerüljön.
„A város önkormányzata hosszú évek óta küzdött azért, hogy törvényileg szentesítsék a Nemzeti Emlékhelyet. Ám a történelem által ránk rótt felelősséget csak akkor tekinthetjük teljesítettnek, ha megvalósul a terület méltó kialakítása.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András. "Székesfehérvár elkötelezett amellett, hogy saját tulajdonában tudja ezt a szent helyet, ahol a helyi közösség és a szakma által javasolt szempontok szerint méltó Nemzeti Emlékhelyet alakíthatunk ki az elkövetkező években.”
A Belváros többi részének arculatára is odafigyelve társadalmi egyeztetéseket kezd az Önkormányzat többek között az Országzászló tér rendezésére.
-kt-
Forrás: szekesfehervar.hu