Felújították a Városháza nagytanácstermét Székesfehérvárott

Székesfehérvár első számú és legfontosabb helyiségét ünnepélyes keretek között avatták fel szeptemberben. Az ünnepségen dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Csurgai Horváth József, a 2013-as Emlékbizottság elnöke mondott köszöntőt.

A 2013-as Szent István Emlékév keretében számos székesfehérvári parkot, ligetet, köztéri alkotást újítottak meg, illetve avattak fel Székesfehérváron. A történelmi jelentőségű esztendő egyik legfontosabb beruházása volt a székesfehérvári Városháza 1938-ban átadott közgyűlési termének felújítása.

Székesfehérvár díszterme

Felújították a Városháza nagytanácstermét Székesfehérvárott


Dr. Cser-Palkovics András hozzátette: szeretnék, ha a székesfehérváriak elérhető és látogatható épületként, a közösség fontos értékeként tekintenének a Városházára. Ezt a szempontot erősíti, hogy a Dísztermet a színpad beszerelésével alkalmassá tették közösségi rendezvények, színpadi produkciók, koncertek, előadások megrendezésére. Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében felhívta a figyelmet arra a közadakozásra, melyet a Szent Korona hiteles másolatának Székesfehérváron tartásáért indított a városvezetés.


Forrás: szekesfehervar.hu


-tk-