Rendkívüli Közgyűlést tartott szerdán Székesfehérvár képviselőtestülete

Rendkívüli ülést tartott szerdán délelőtt Székesfehérvár Közgyűlése, melyen 24 nyílt és 18 zárt üléses napirendet tárgyaltak a városatyák.
A lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről, valamint a lakbérekről szóló rendelet módosították a képviselők. Egy komfortos lakás bérleti díja 500 Forint lesz négyzetméterenként havonta, egy összkomfortos lakásé pedig 800 Forint. A díjak nem a szociális bérlakásokra vonatkoznak.

Szó volt a „Közép-Dunántúli Operatív Program Közoktatás infrastrukturális fejlesztés” pályázaton való részvételről. A pályázattal a Maroshegyi Óvodát és a Táncsics Mihály Általános Iskola felújítását finanszíroznák. A napirend tárgyalása kapcsán a város rendkívül rossz állapotban lévő intézményhálózatáról szólt több képviselő. Szigli István arról is beszélt, hogy a jelenlegi felújítások mindössze életveszély megszüntetést eredményeznek a városban. Véleménye szerint 4-5 éven keresztül minden évben 800 millió forint szükségeltetne, hogy jó állapotba kerüljenek az intézmények. A Maroshegy képviselője Brájer Éva elmondta, hogy csak idén 32 maroshegyi gyermek felvételét utasították el az óvodából férőhelyhiány miatt. Égi Tamás a Pénzügyi Bizottság elnöke arra hívta fel a testület figyelmét, hogy a költségvetés igaz rendelkezik intézményfelújításra fordítható kerettel, ami rendkívül kevés. Mint mondta meg kell határozni azt a keretet, ami rendelkezésre állhat a jövő évi költségvetésben a felújítások pályázatainak önrészére.

A székesfehérvári Turisztikai Desztinációs Menedzsment rendszer kiépítésére vonatkozó pályázathoz szükséges döntések meghozataláról is szó volt. Brájer Éva a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke a napirend kapcsán elmondta, hogy szeptember 4-ig kell beadnia a városnak a pályázatot. Egyhangú szavazásra kért mindenkit, mint mondta több tíz éves lemaradása van a városnak a turizmusfejlesztésben.

A Vörösmarty Színház bérlőkijelölési jogának biztosításáról is tárgyaltak a képviselők. A színház négy felújítandó önkormányzati bérlakást adhat a városban játszó színészeknek. A napirend tárgyalásánál felmerült egy színészház építésének a terve, melyet többen támogattak a közgyűlésben.

Döntöttek arról is a képviselők, hogy 5 millió Forinttal támogatják az Albatrosz Repülő Egyesület repülőnapi programjait.

Forrás: szekesfehervar.hu


-kt-


Székesfehérvár Online

Szóljon hozzá fórumon!