Szilveszter Székesfehérváron
A 2009-es esztendő utolsó napjának estéjén, és a 2010-es esztendő hajnalán nem maradnak majd el a programok a Fejér megyei megyeszékhelyen.
A sok éves hagyományhoz hűen a 2009-es év utolsó napjának estéjén is megkezdődik a mulatság Székesfehérvár főterén. A rendezvény mint mindig, most is ingyenes, szeretettel várnak tehát mindenkit aki a Városház téren szeretné elbúcsúztatni az óévet. A programok 19 órától kezdődnek, és egészen az újév első napjának hajnaláig tartanak. Több koncert mellett megtekinthető lesz a szilveszterkor elengedhetetlen éjféli tüzijáték is, mely után a város polgármestere, Warvasovszky Tihamér mond majd újévi köszöntőt az egybegyűlteknek. Ezután a rendezvény folytatódik egészen hajnali 4 óráig.

Akik nem szeretik a hideget, viszont kedvelik a kabaré műfaját, azok ellátogathatnak a Vörösmarty Színházba, ahol két színpadon is élvezhetik a szilveszteri műsort. A Nagyszínházban 17 órai kezdettel a Kabaré című darab tekinthető meg, míg a Pelikán Teremben szintén 17 órai kezdettel a Gerner-Várfi kabaré. Ha valaki inkább a szórakozóhelyek nyüzsgését kedveli szilveszterkor, de szeretne részt venni egy koncerten, annak sem kell csalódnia, hiszen vannak helyek ahol élő zenei előadásokkal várják a kedves vendégeket. Boldog Újévet Kívánunk!
-TKL-
-TKL-