Tízezrek a FEZEN-en - jó hangulatú, sikeres a fesztivál Székesfehérváron
Évről évre egyre több fellépő érkezik a régió legnagyobb könnyűzenei fesztiváljára. A rendezvény még 1997-ben indult a Vidámparkban, Első Fehérvári Rockfesztvál néven. Azóta alaposan kinőtte magát a fesztivál és a tavalyi év volt az első, amikor már élvonalbeli külföldi zenekarok is felléptek. Így volt ez idén is, hiszen a Paradise Lost és a német UDO volt a két nagy külföldi zenekar, de a magyar élvonal is szinte kivétel nélkül képviseltette magát.
Csütörtökön a Quimby és a Tankcsapda vonzott igazán sok embert, pénteken a Republic és az UDO, szombaton pedig az Edda, a Kispál és a Borz után a Paradise Lost koronázta meg a Fehérváron véget érő fesztiválszezont.
Az idei FEZEN-re a gazdasági válság ellenére sem elmelkedtek a jegyárak, mivel nem szerették volna átlépni a szervezők 4-5000 forintos határt. "Ezzel megmaradt az a vonzerő is, hogy a FEZEN az ország legolcsóbb, minőségi fesztiválja." - emelte ki Kovács Antal főszervező. Ebben az évben az előre eladott jegyek száma 7000 fölött volt és több tízezren látogattak ki napijeggyel a FEZEN-re.
Forrás: szekesfehervar.hu
-kt-
Székesfehérvár Online
Szóljon hozzá fórumon!