Újabb munkahelyteremtő beruházás Székesfehérvárott
2012.szeptemberében felavatták az amerikai központú Emerson új gyárát a Videoton Ipari Parkban Székesfehérvárott.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a gyáravatás kapcsán elmondta, olyan termékeket gyártanak Székesfehérváron, amelyeket Európában sehol. "Mindez munkát ad a városvezetésnek is, mert a középiskolai és egyetemi képzésnek igazodnia kell a munkaadók igényeihez. Ennek egyik lépése a Pannon Egyetem által elindított fehérvári mérnökképzés, amelyről az Emerson is tárgyal az intézménnyel" - tette hozzá.
Az Emerson Process Management 1994 óta működik Székesfehérváron, elsősorban energetikai cégeknek gyártanak szabályozó szelepeket. Két éve a back-office üzletágat is Székesfehérvárra telepítették. A mostani fejlesztésük saját forrásból valósult meg, ahhoz állami támogatást, pályázati forrást nem vettek igénybe.
Az Emerson cégcsoport 24,4 milliárd dolláros éves forgalmat bonyolít le világszinten, ebből az Emerson Process Management divízió 6 milliárd dollárt állít elő. A székesfehérvári gyár árbevétele 14-15 milliárd forint évente. A most átadott új üzem jövő évi árbevételi terve nem éri el az egymilliárd forintot.
MTI/MCOnet