Jól halad a székesfehérvári Atlétikai Központ építése
A Regionális Atlétikai Központ beruházásának építési területét járták be a napokban. A külső futópálya elkészült, a futófolyosót is magában foglaló gyakorlócsarnok napokon belül szerkezetkész lesz.
A megépülő nyolcpályás futófolyosó egy 700 négyzetméteres gyakorlócsarnokhoz csatlakozik és a 100 méteres pálya ebben végződik majd. A földszinten egyébként a téli edzéslehetőséget biztosító, illetve verseny idején a bemelegítés helyéül szolgáló termek is helyet kapnak az épületben.

A külső futópálya elkészült, a futófolyosót is magában foglaló gyakorlócsarnok napokon belül szerkezetkész lesz
A jövőre elkészülő Regionális Atlétikai Központ nemcsak a profi atlétákat, hanem az amatőr futókat, a szabadidősportot is szolgálja majd. A Városgondnokság elmondta: „Komoly ígéretünk van arra, hogy az első két ütem után nem kell leállni, hanem megkapjuk a forrást a harmadik ütemre is, amelynek keretében elkészül a fedett lelátó, a tető, az amatőr futópálya és egy fitnesz park is kialakításra kerül.”
Forrás: szekesfehervar.hu
-csa-