2009-re teljes lesz a város csatornahálózata és a Mártírok útját is felújítják
Várhatóan 2009-re készül el az a szennyvízhálózat, ami teljessé teszi Székesfehérvár csatorna-ellátottságát ...
Várhatóan 2009-re készül el az a szennyvízhálózat, ami teljessé teszi Székesfehérvár csatorna-ellátottságát –hangzott el hétfőn délután azon a sajtótájékoztatón, amit Warvasovszky Tihamér polgármester és Hrabovszky Ákos a Seregélyessel, Pátkával, Pákozddal tervezett közös projekt társulásának elnöke. Kisfaludon, Csalán, az Öreghegyen néhány utcában és a Szárazréten az Iszkai út mellett fognak csatornázni. A terv része a Mártírok útjának a teljes felújítása is, ugyanis ez alatt megy majd a rendszer egyik gerincvezetéke.
A hétfői sajtótájékoztatón a város polgármestere hangsúlyozta, hogy a Székesfehérváron2734 ingatlant érint a beruházás és 3.1 milliárd forintból 47.1 kilométernyi csatornát építenek. Ezzel a beruházással lehet teljes a város szennyvízcsatorna hálózata. Kiemelte, hogy azért vártak a fent említett városrészek csatornázásával, mert eddig a város biztosította a beruházás 60%-át, most azonban mindössze 15%-ot kell finanszírozni. A bekerülési költség 85%-át az Európai Unió kohéziós alapja biztosítja. Hangsúlyozta, hogy a projekt már elfogadott része a Nemzeti Fejlesztési Terv II-nek.
Ennek a projektnek a része a Mártírok út felújítása is, hiszen ez alatt megy a rendszer legnagyobb gerincvezetéke, ami behozza Seregélyes szennyvízét a Bakony utcai tisztítóba –mondta Hrabovszky Ákos a társulás elnöke. 2007 elején lesznek készen azok a tervdokumentációk építési engedéllyel ellátva, a munkát pedig közbeszerzési eljárás előzi meg és 2009-ig a tervek szerint elkészülnek a munkálatokkal. A Bakony utcában a szennyvíztisztító jelenlegi kapacitásának a felét használják ki, ha teljes gőzzel dolgozna, akkor naponta akár 40 ezer köbméternyi szennyvizet is tisztíthatna.
A Mártírok útja teljes felújítása is a terv része, hiszen addig amíg nem készül el a csatornarendszer nem lesz burkolatcsere. Az út alatt megy majd a csatornarendszer gerincvezetéke, ami behozza Seregélyes szennyvízét a Bakony utcai tisztítóba. Ehhez azonban fel kell majd bontani a burkolatot, a csövek lefektetése után pedig teljes úthelyreállítás lesz a Mártírok útján. Hrabovszky Ákos hangsúlyozta, hogy tisztában van a Mártírok útjának a minőségével, de a csatornázás előtt kidobott pénz lenne ezt felújítani.
(Forrás: www.szekesfehervar.hu)
2009-re teljes lesz a város csatornahálózata és a Mártírok útját is felújítják - Szóljon hozzá