A Pappas Autó 620 millió forintos beruházása Székesfehérváron - Székesfehérvár
Székesfehérvár - A Pappas Autó Kft. 620 millió forintos költséggel, 5.500 négyzetméter alapterületű telephelyet nyitott pénteken Székesfehérváron.
Fridrich Lixl, a cég ügyvezetője az MTI-nek elmondta: tavaly országosan hat értékesítőhelyen, 3.500 autót értékesítettek, 174 millió eurós forgalmat értek el.
A cégnek ugyan korábban is volt értékesítőhelye a dunántúli városban, az elmúlt két évben történt forgalomnövekedés, valamint az új márkák értékesítésének megkezdése indokolta az előzőnél lényegesen nagyobb telephely kialakítását. Az új értékesítőhelyen 950 négyzetméteres bemutatóterem, 1115 négyzetméteres szerviz várja az ügyfeleket.
Újdonságként április elején a Mercedes márkák mellett a kft. megkezdi Székesfehérváron a Chrysler, a Jeep és a Dodge márkák értékesítését, továbbá a nagy értékű autók és haszonjárművek forgalmazását.
A Pappas Autó folytatja telephelyeinek bővítését. Az idén Budapesten, az M1-es autópálya mellett nyitnak újabb, valamennyi márkát forgalmazó, 13 ezer négyzetméteren felépülő értékesítőhelyet, s "gondolkodnak" azon is, hogy Kelet-Magyarországon is nyitnak telephelyet- mondta az ügyvezető.
Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: A Pappas Autó 620 millió forintos beruházása Székesfehérváron - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz