A tervek szerint halad a Nappali Szolgáltató Centrum építése - Székesfehérvár

Jövő tavasszal készül el a Nappali Szolgáltató Centrum Székesfehérváron, ahol a legfontosabb cél, hogy ne csak fedelet adjanak, hanem esélyt is a hajléktalanoknak arra, hogy visszailleszkedjenek a munkaerőpiacra.
A program megvalósítására 238 millió forintot nyert EU-s pályázaton a Kríziskezelő.

A terveknek megfelelően halad a Nappali Szolgáltató Centrum építése a Sörház téren. A munkaterületet júliusban adták át a kivitelezőnek és március közepén tervezik a műszaki átadást. Mint ismeretes a centrum 238 millió forintba kerül, amit nyertes EU-s pályázatból finanszíroznak. Zsabka Attila a hajléktalan szálló vezetője elmondta, hogy az idei télre 10 beadott pályázatuk közül kilencen nyertek támogatást.

A Nappali Szolgáltató Centrumban innovatív szolgáltatások kapnak helyet, lesz információs iroda, számítógép terem, tanuló szoba, könyvtár és interjú szoba is. A centrum feladata lesz az is, hogy alapismereteket nyújtva felkészítsék a motivált embereknek arra, hogy komolyabb tanfolyamokon is részt vehessenek.

(Forrás: www.szekesfehervar.hu)

A tervek szerint halad a Nappali Szolgáltató Centrum építése - Szóljon hozzá