A város útfelújítási programjáról tartott sajtótájékoztatót a Városfejlesztési Bizottság elnöke és a Közlekedési Iroda vezetője - Székesfehérvár
A következő hat évre szóló útfelújítási programban a tömegközlekedési útvonalak és a város közlekedésbiztonsága szerepel hangsúlyosan. A programot a közgyűlés is egyhangúan támogatta. Ezzel kapcsolatban a Városfejlesztési Bizottság elnöke hozzátette, hogy a különböző városrészekben élők érdekeit vették figyelembe elsősorban. Kiemelte, hogy a tervezés az idei programban rendkívül hangsúlyos, hiszen a pályázatokon kész, engedélyezett tervekkel vehet részt a város.
A program összeállításánál a baleseti statisztika és az útállapot volt a meghatározó mondta Nagy Zsolt a Közlekedési Iroda vezetője. Hangsúlyozta továbbá, hogy a kohéziós alapból tervezett csatornaépítés is meghatározza azt, hogy melyik utcát mikor újítják fel. Az Öreghegy kis utcáinak teljes felújítása is ekkor várható.
Az idén majd 500 millió forintot költenek az utak állapotának javítására. Szigli István kiemelte a buszpályaudvar útrekonstrukciós 570 milliós költségét és a várhatóan nyertes pályázatokból befolyó útfelújításra fordítható pénzeket.
(Forrás: www.szekesfehervar.hu)
Szóljon hozzá fórumunkon: A város útfelújítási programjáról tartott sajtótájékoztatót a Városfejlesztési Bizottság elnöke és a Közlekedési Iroda vezetője - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz