Átadták a NYME Geoinformatikai Karának új épületszárnyát a Pirosalma utcában - Székesfehérvár
Székesfehérvár - Hétfőn délelőtt adták át a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának új épületszárnyát Székesfehérváron a Pirosalma utcában.
A 194 millió forintba került beruházással két új informatikai termet, egy előadót és egy geodéziai mérőtermet alakítottak ki. A bővítésre nagy szüksége volt az intézménynek, a helyszűke miatt ugyanis már tanteremmé alakították át az étkezdét, a gazdasági hivatal szobáit, továbbá egyes kollégiumi helyiségeket.
A NYME Geoinformatikai kara az idén 45 éves. Eddig mintegy 4000 földmérő, képzett ingatlannyilvántartó végzett itt. Teremgondjai már régóta voltak a geoinformatikai kernak, amin a mostani bővítés is enyhített. Több mint 550 négyzetméternyi oktatási területtel bővült az intézmény, felújították főbejáratot és parkolókat is építettek az udvaron -mondta Márkus Béla a NYME Geoinformatikai karának dékánja.
Az átadáson Faragó Sándor a NYME rektora hangsúlyozta, hogy csak a versenyképes oktatással lehet piacképes szakembereket képezni. Az épület bővítéséhez az EU Szociális Alapjából 156 millió Forintot nyert pályázaton az intézmény, a fennmaradó 38 milliót önerőből teremtették elő. Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere a felsőoktatás fejlesztése kapcsán az Alba Innovációs park fontosságát is hangsúlyozta. Mint mondta erős felsőoktatás nélkül nincs erős gazdaság, márpedig Székesfehérvár vidék egyik gazdasági központja. Az új intézményrész átadásakor elhangzott, hogy a versenyképesség világában csak Európához mérhetjük magunkat.
A tervek szerint várhatóan augusztusra újabb épülettel bővül a főiskola: a volt szovjet laktanyák egyik épületében előadótermet, a bentlakásos továbbképzések lebonyolítására alkalmas létesítményeket és 45 személyes, háromcsillagos szállodának megfelelő színvonalú szállodát alakítanak ki.
A beruházás tervezett költsége 850 millió forint. A létesítmény a Székesfehérvár pólusprogramja keretében megvalósuló innovációs park és tudásközpont része lesz. Az avató ünnepségen Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta: az erős gazdaság és versenyképesség jó színvonalú oktatást követel, a kettő ugyanis erősíti egymást.
(Forrás: www.szekesfehervar.hu)
Szóljon hozzá fórumunkon: Átadták a NYME Geoinformatikai Karának új épületszárnyát a Pirosalma utcában - Székesfehérvár
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz