Átadták az Alba-Zöchling Kft. új raktárcsarnokát

Átadták a logisztikai ágazatban tevékenykedő Alba-Zöchling Kft. új, 6600 négyzetméteres raktárcsarnokát Székesfehérváron.

Az átadóünnepségen Pap László cégvezető elmondta, a több mint harmincéves fennállásuk eddigi legnagyobb beruházása a Sóstó Ipari Parkban lévő új raktárépület, amelyet több mint egymilliárd forintból építettek fel jelentős részben önerőből, kisebb részben banki támogatásból. A kevesebb, mint négy hónap alatt felépült létesítmény nyolcezer raklap befogadására alkalmas, fűthető résszel is rendelkezik, és várhatóan a raktár teljes kapacitása év végére már teljesen ki lesz használva. Közölte, hogy a cég indulásakor hét munkatársuk volt, ám a családi cégből középvállalatig jutottak, így ma már 226 alkalmazottjuk van. Cserta János, az Alba-Zöchling alapító-tulajdonosa, ügyvezető-igazgatója felidézte, hogy az 1989-ben osztrák-magyar vegyesvállalatként induló cégből mára az ország egyik legnagyobb, száz százalékban magyar tulajdonú, szállítmányozó és fuvarozó vállalata lett.
 
alba-zochling2
 
Az indulásnál öt darabot számláló járműparkjuk mára 150 járművet magában foglaló flottává fejlődött - fűzte hozzá. Cser-Palkovics András polgármester emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltoztatás Székesfehérvár és a magyar gazdaság életében a szocialista nagyipar összeomlása miatt  meghatározó időszakot hozott, és a talpra állás azoknak a családi vállalkozásoknak volt köszönhető, mint az Alba-Zöchling. Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus járvány miatt ismét nehéz helyzetben van a gazdaság, de a kilábalásban ezúttal is támaszkodhat a magyar cégekre, amelyek fejlesztenek, beruháznak és így megerősödve készülnek a fellendülésre.
 
MTI/T.D.