Az Önkéntes Haderő Napját ünnepelték Székesfehérváron - két éve történt a "honvédelmi rendszerváltás" - Székesfehérvár
November 10-én az Önkéntes Haderő Napját ünnepelték Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban.
A programon részt vett és beszédet mondott dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Havril András vezérezredes is. Magyarország 2004. novemberében szakított végleg egy 136 éves tradícióval: békeidőben megszüntette a sorozás intézményét, áttért az önkéntes – hivatásos és szerződéses katonákból álló – haderőre. A kormánydöntés honvédelmi rendszerváltásként minősíthető, ennek évfordulójára emlékeztek ma a megyeszékhelyen.
Az Országgyűlés 2004. november nyolcadikai ülésnapján elfogadta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló új törvényt, valamint ezzel összefüggésben módosította a Magyar Köztársaság alkotmányának egyes cikkelyeit. Az új honvédelmi törvény a haza védelmével összefüggésben csak akkor hárít terheket a lakosságra, ha arra feltétlenül szükség van. Nehéz időszak van a Magyar Honvédség mögött, és nem sokkal könnyebb, ám biztosabb jövő áll előtte. A stabilitás időszaka lehetővé teszi, hogy a mindennapi feladatok ellátása mellett több figyelem irányuljon a belső kapcsolatokra, a szolgálati kultúra megújítására, a katonai közösségek összetartó erejének erősítésére, az emberi értékek megbecsülésére, a fegyelmi és etikai normák betartására. Az önkéntes haderő második évfordulója alkalmat ad mindezek átgondolására is.
(Forrás: www.szekesfehervar.hu)
Az Önkéntes Haderő Napját ünnepelték Székesfehérváron - két éve történt a "honvédelmi rendszerváltás" - Szóljon hozzá