Civil támogatások - 8 millió az Árgusnak, 4.1 millió 31 szervezetnek - Székesfehérvár
Székesfehérvár - A városban működő civil szervezetek működési támogatásáról tárgyalt hétfőn az önkormányzat Ifjúsági és Civilkapcsolatok Bizottsága.
Az idén 35 szervezetet támogat a város összesen 15.6 millió forinttal. Az önkormányzathoz mintegy száz szervezet nyújtott be működési támogatásra pályázatát. Az első javaslat szerint azok a szervezetek, amelyek pontosan és hiba nélkül elszámoltak a tavalyi támogatásról és nem volt hibás a pályázatuk ugyanannyi támogatást kaptak volna. Az Árgus Alapítvány nem ebből a keretből kapott volna nyolcmillió forintos támogatást. Óber László módosító javaslata szerint azonban a 15,6 millió forintos rendelkezésre álló alapból támogatják az Árgust és differenciáltan jutnak támogatáshoz a szervezetek.
Juhász László, a bizottság elnöke elmondta, hogy nem támogatta a javaslatot, 4:2 arányban azonban a bizottság a differenciált támogatást és az Árgus Alapítvány nyolcmillió forintos támogatását is elfogadta. Azok a szervezetek, melyek határidőre nem adták le az elszámolásukat, nem részesülhetnek támogatásban a 15.6 millió forintből.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Civil támogatások - 8 millió az Árgusnak, 4.1 millió 31 szervezetnek - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz