Cser-Palkovics András az MJVSZ új alelnöke
Debrecenben rendezte tisztújító közgyűlését és szakmai tanácskozását a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) 2010. december 3-4-én. A tisztújítás eredményeként a szervezet alelnöke lett Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége kétnapos debreceni közgyűlésén újabb négy esztendőre Kósa Lajost, Debrecen polgármesterét választotta a szövetség elnökévé. A tisztújítás eredményeként a szervezet társelnöke Szita Károly, Kaposvár polgármestere lett, alelnökei Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, valamint Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ)
A szövetség az egyesülési jogról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban alakult meg 1990. december 19-én. Az alapító okiratot 16 megyei jogú város képviselője írta alá. Az alapszabály szerint a szövetség minden, a Magyar Országgyűlés által megyei jogú rangra emelt város a tagja lehet, mára mind a huszonhárom nagyváros élt is ezzel a jogával.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) Debrecenben ülésezett
A szövetség célja a megyei jogú városok önkormányzati jogainak kollektív képviselete, érdekvédelme, érdekérvényesítésének előmozdítása, az önkormányzati működés fejlesztése, hazai és nemzetközi önkormányzati szövetségekkel való együttműködés.
Forrás: szekesfehervar.hu, www.mjvsz.hu
-kt-
Székesfehérvár Online