Egyre távolabbi a 2010-es euró
"A Reuters kérdésére 37 szakember egyharmada vélekedett úgy, hogy Magyarországon az euró bevezetése ...
A Reuters kérdésére 37 szakember egyharmada vélekedett úgy, hogy Magyarországon az euró bevezetése a tervezett 2010 helyett csak 2014-ben fog bekövetkezni. A vélemények alapján a térségből leghamarabb Szlovákia áll majd készen az új fizetőeszköz bevezetésére.
A magyar költségvetés van a legrosszabb állapotban a régióban, ráadásul a jövő évi választások sem tesznek majd túl jót neki, hiszen választási évben a kiadások drasztikus csökkentése nem tűnik túl valószínűnek.
A jelentésből kiderül, hogy Litvánia, Észtország és Szlovénia már készen áll a 2007-es euró bevezetésre, azaz teljesítette az összes maastrichti kritériumot, míg Ciprus, Málta és Lettország egy évvel később szintén csatlakozhat az euróövezethez. A felmérés szerint Magyarország csak 2008-ban tud belépni az ERM2-be Csehországgal együtt, azonban Szlovákia és Lengyelország is meg fog minket előzni ebben.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)