Elballagtak városunk végzős diákjai

"A szombati napon eljött hát a búcsú ideje a székesfehérvári középiskolák végzősei számára.
A diákok először a Városház téren, a központi ballagáson vettek részt, ahol elbúcsúztak jelképesen Székesfehérvártól. Ez után a közös rendezvény után visszasétáltak az iskolájukba, ahol pedig tanáraiktól és diáktársaiktól vettek búcsút.

Már kora reggel zúgott a város a ballagásra készülő diákoktól illetve szüleiktől, akik még az utolsó simításokat végezték a ballagási ebéddel kapcsolatban vagy csak a csokrokért mentek. A Központi ballagás fél kilenckor kezdődött a városháztéren, ahol Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere búcsúztatta őket. A polgármester úr értékelte az elmúlt évet, illetve bíztatta a fiatalokat: ha más városban is tanulnak tovább, akkor is emlékezzenek mindig Székesfehérvárra, mint felnevelő városukra, ami visszavárja őket.
A központi búcsúztatás után minden osztály visszament az iskolájába, ahol már a szülők és rokonok népes hada várta őket szebbnél szebb virágcsokrokkal. Kisebb pihenő után pedig saját iskolájuk is elballagtatta őket, sok sikert kívánva az Élethez."
(Forrás: www.szekesfehervar.hu)