Évértékelő rendezvényét tartotta az Alba Régia Nyugdíjas Egyesület a Vörösmarty Színházban - Székesfehérvár

Székesfehérvár - Évértékelő ünnepséget tartott március 1-jén a Vörösmarty Színházban az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület. Láng Hugóné elnök több száz résztvevő előtt elmondta, hogy tavaly újabb klubok léptek be, így már huszonkettő tagszervezete van az egyesületnek.
A 2007-es évre vonatkozó tervekről Láng Hugóné elmondta, szeretnék, ha a városban élő idősek közül minél többen vennék igénybe az egyesület Lövölde úti központjának szolgáltatásait. A nyugdíjas egyesület rendezvényén részt vett Székesfehérvár polgármestere is, aki köszöntőjében azokra a kedvezményekre is felhívta a figyelmet, amelyeket a város nyújt az időseknek.

Az egyesület elnöke kiemelte azt is, hogy az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület szociális látogatói egyre több egyedülálló, idős beteg embernek nyújtanak támaszt. A nyugdíjas egyesület rendezvényén részt vett Székesfehérvár polgármestere is, aki köszöntőjében azokra a kedvezményekre is felhívta a figyelmet, amelyeket a város nyújt az időseknek. Warvasovszky Tihamér megemlítette az idősekkel foglalkozó szervezetek civil támogatását, a súlyadó kedvezményt, valamint az agárdi termálfürdő kedvezményes támogatását is.

(Forrás: www.szekesfehervar.hu)

Szóljon hozzá fórumunkon: Évértékelő rendezvényét tartotta az Alba Régia Nyugdíjas Egyesület a Vörösmarty Színházban - Székesfehérvár

Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz