Győzelemmel zárta a Ligakupa csoportkörét az FC Fehérvár

A Ligakupa csoportkörének 10. fordulójában immár tét nélkül lépett pályára az FC Fehérvár, hiszen már korábban eldőlt, a fehérváriak csoportelsőként jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba. A Vidi a Kecskeméti TE csapatát látta vendégül a Sóstói Stadion centerpályáján.
Erős szél és hideg idő fogadta az FC Fehérvár és a Kecskemét labdarúgóit, valamint a mintegy 70 nézőt, és az időjárás, valamint a hangulat rá is nyomta a bélyegét a két alakulat összecsapására. Az első helyzet a vendégek előtt adódott, a 19. percben Savic 20 méteres keresztbelövését védte vetődve Sebők. A 38. percig kellett várni az első fehérvári gólhelyzetre - mivel Makkosné asszisztens minden hazai támadást biztos, ami biztos rendre megállított les miatt. Amikor tovafutott az akció, akkor Nagy indította Alvest, a brazil centerezéséről azonban Pavlicic egy hajszállal lekésett. A 40. percben megszerezhette volna a vezetést az FCF, hiszen Szakály buktatásáért rögtön büntetőt ítélt Bognár játékvezető. A labda mögé a csapatkapitány,Koller állt, de nem túl jól kivitelezett tizenegyesét Mitrovic védte.

A második félidőre három cserével frissített a Kecskemét, mégsem hozta zavarba a hazai csapatot. A fehérvári együttes támadott többet, az 52. percben Alves gurított középre, a védők pedig majdnem összehoztak egy öngólt. A 63. percben Andic adott el egy labdát, Montvai került hlyzetbe, de Sebők a helyén volt. A 66. percben Pavlicic a kezdőkörben állította meg a vendégeket, labdaszerzése után Máté János jobb külsővel Nagy Dániel elé perdített, aki 40 méterről a kifutó Mitrovic mellett ugyancsak külsővel eltekerte a labdát, ami a kapu közepében landolt. Nem sokkal később Andic és Máté János távoli lövését is védte a kecskeméti portás. A 80. percben Kulcsár 5 méterről sem vállalkozott lövésre, egy minutummal később Horváth Gábor azonban 18-ról igen. Lövése megpattant a középre érkező labdát pedig Koller Ákos kanalazta a kapu közepébe, 2-0. Az FC Fehérvár 2-0-s győzelmével 7 diadallal és 3 döntetlennel zárta a csoportkört, és várja az egyenes kieséses szakasz sorsolását.

FC Fehérvár - Kecskeméti TE 2-0 (0-0)

Sóstói Stadion, 70 néző
Vezette: Bognár (Takács, Makkosné)

FCF: Sebők - Andic (Lázár, 86.), Koller, Horváth, Mohl - Nagy D. (Kulcsár, 70.), Sifter, Tkachuk (Máté a szünetben), Szakály D. - Pavlicic (Romero, 79.), Alves. Vezetőedző: Varga István

Kecskemét: Mitrovic - Farkas (Ristic, 67.), Gyagya, Grkinic, Schindler - Némedi (Menyhárt, a szünetben), Bagi (Koncz, 61.), Savic (Alempijevic a szünetben), Csordás (Montvai a szünetben) - Nagy A., Litsingi. Vezetőedző: Tomislav Sivic

Gól: Nagy D., 66.p., Koller, 81.p.
Sárga lap: 1-3
Szögletarány: 4-6

Forrás: www.szekesfehervar.hu- Székesfehérvár Online

Szóljon hozzá: Székesfehérvár- Győzelemmel zárta a Ligakupa csoportkörét az FC Fehérvár