Hagyományos Semmelweis-napi ünnepségén köszöntötte a város az egészségügyben dolgozókat - Székesfehérvár
Székesfehérvár - Számos egészségügyi dolgozó vett részt a város által szervezett Semmelweis-napi ünnepségen.
A megemlékezés a hagyományoknak megfelelően a megyei könyvtár falán található Semmelweis-dombormű megkoszorúzásával kezdődött. dr. Csapó Csilla alpolgármester köszöntője után dr. Csomán István, az egészségügyi bizottság elnöke helyezte el az önkormányzat koszorúját, majd a Városházára sétáltak át az egészségügyi dolgozók, ahol Székesfehérvár polgármestere köszöntötte őket. Az ünnepség keretében Réti Erika ápolónő az Országos Szakdolgozói Kamara elismerő oklevelét vehette át.
„Minden tiszteletet megérdemelnek azok, akik a betegekért, szegényekért, elesettekért dolgoznak” – emelte ki a Semmelweis emléktáblánál dr. Csapó Csilla alpolgármester, majd felkérte dr. Csomán Istvánt, az egészségügyi bizottság elnökét, hogy helyezze el az önkormányzat koszorúját.
Ezt követően a Városházára sétáltak át az ünnepeltek, ahol ünnepi műsor és fogadás, valamint a polgármester köszöntője várta őket. Warvasovszky Tihamér polgármester Semmelweis Ignác kiemelkedő szerepéről beszélt, majd a jelenről is szót ejtett: „Azért is fontos, hogy megálljunk egy kicsit ma, hogy Önökön keresztül üzenjünk Fehérvár lakóinak: figyeljenek oda az egészségükre.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere, majd megköszönte azt a „hitvallást és szolgálatot”, amivel az egészségügyi dolgozók végzik munkájukat a városban.
A polgármester Karl Menninger pszichiáter szavait idézte beszéde végén: „A szeretet két embert gyógyít meg: azt, aki adja és azt, aki kapja.” Az ünnepség keretében Réti Erika ápolónő az Országos Szakdolgozói Kamara elismerő oklevelét vehette át.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Hagyományos Semmelweis-napi ünnepségén köszöntötte a város az egészségügyben dolgozókat - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz , www.mconet.biz, www.mconet.hu.