Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg második társasházkezelő konferenciáját a Széphő Zrt. - Székesfehérvár
Székesfehérvár - Április 27-én társasházkezelői konferenciát rendezett a Széphő Zrt. Köszöntőjében Iványi Jenő vezérigazgató-helyettes kiemelte, hagyományt kívánnak teremteni a rendezvénnyel, amelyre első alkalommal 2006 szeptemberében került sor.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatát Viniczai Tibor alpolgármester képviselte az eseményen, aki elmondta hogy a város közvetlen formában is részt vesz a társasházak fejlesztésében, többek között vissza nem térítendő támogatást nyújt az energiatakarékos felújításokhoz.
A konferenciát Iványi Jenő, a Széphő Zrt. gazdasági és informatikai vezérigazgató-helyettese nyitotta meg, aki elmondta, hogy mintegy 6600 lakást kezel a cég Székesfehérváron. A rendezvényen Viniczai Tibor alpolgármester a város nevében köszöntötte a résztvevőket, majd az energiatakarékos felújításokról tájékoztatta a társasházkezelőket. Az alpolgármester kiemelte, a felújítások volumenét tekintve Székesfehérvár az országban első helyen áll a Panel Plusz programban. A város idén 2 milliárd forinttal támogatja az energiatakarékos felújításokat, a program 2009-ig előre meghatározott ütemekre bontva zajlik.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg második társasházkezelő konferenciáját a Széphő Zrt. - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz