Harmincmillió liter víznél is többet fogyasztottak a fehérváriak naponta a hőségben - Székesfehérvár
Székesfehérvár - Évek óta nem emelkedett Székesfehérvár napi vízfogyasztása harmincezer köbméter fölé. A múlt héten csütörtökön és pénteken azonban több mint másfélszerese volt a város fogyasztása az éves átlaghoz képest.
A hármashídi vízmű telepre óránként mintegy 600 m3-nyi víz érkezik a Csóri és a Rákhegyi vízbázisról. Az itt található szivattyúk táplálják a városi ivóvíz hálózatot. Naponta átlagosan húszezer köbméternyi ivóvizet fogyasztanak a fehérváriak, azonban a múlt heti forróság miatt csütörtökön és pénteken több mint harmincezer köbméternyi vizet használtak el a városlakók. Utoljára 2002 nyarán volt ilyen magas fogyasztás -mondta Rácskai András a Fejérvíz üzemviteli osztályvezetője.
A mostani vízfogyasztás azonban jóval alulmarad a 80-as évekhez képest, amikor egy-egy melegebb napon akár 62 ezer köbméter ivóvíz fogyott a városban. A vízszolgáltató 38 ezer köbméteres maximum kapacitása ma már meg sem közelíti akkoriban elfogyasztott mennyiséget. Néhány kistelepülésen azonban fel kellett hívni a fogyasztók figyelmét a takarékosságra.
A hétvégére visszaesett a város vízfogyasztása és a hétfői enyhülés is jelentősen csökkentette a felhasznált mennyiséget.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Harmincmillió liter víznél is többet fogyasztottak a fehérváriak naponta a hőségben - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu