Hatalmas beruházás érkezik Iváncsára

Minden idők legnagyobb zöldmezős beruházásaként emlegette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a dél-koreai SK Innovation iváncsai fejlesztését. Az autóakkumulátorokat is gyártó cég ugyanis 2,3 milliárd dollárt fektet be harmadik magyarországi gyárába. 

A Fejér megyei Iváncsán 681 milliárd forintnak megfelelő összegből létesít gyárat a dél-koreai cég. Az SK Innovation energetikai és vegyipari vállalat, amely a korral haladva elektromos meghajtású autókhoz szükséges akkumulátorokat fog itt gyártani. Az iváncsai a cég harmadik magyarországi telephelye, Komáromban már van kettő. Külön érdekesség, hogy a távol-keleti óriásvállalat a tengerentúlon csak Magyarországon rendelkezik egységekkel.  

 

Akkumulátor töltése

Akkumulátor töltése

 

2500 új munkahelyet teremt a cég ezzel a beruházással, amelyet az állam is üdvözöl Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint. A gigaberuházást Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős invesztíciójának nevezte. Az állam anyagilag is támogatja majd a fejlesztéseket, erről később ad tájékoztatást a miniszter.

Hétszázezer négyzetméteren történik majd az építkezés, amely várhatóan 2021 második felében meg is kezdődik. A közlekedési infrastruktúrát is átalakítják majd a környéken ahhoz, hogy zökkenőmentesen lehessen megközelíteni majd az elkészült üzemet.

 

M. A. 

Forrás: mti