Idén ősszel is elszállítja a Depónia az átlátszó zsákba tett zöldhulladékot - Székesfehérvár
Székesfehérvár - Székesfehérvár Városgondnoksága és a helyi szemétszállító vállalkozás a Depónia idén is elszállítja a kertekben összegyűlt zöldhulladékot a kertvárosi övezetekben.
A magánterületen keletkező lombot összekötözve, átlátszó vagy feliratozott zsákba kell tenni. A Depónia házanként öt darab ’’Lomb’’ feliratú zsákot biztosított ingyenesen, ezeket idén is a Sörház tér 2. vagy a Piac tér 4. szám alatt, a Palotai úton a hulladákudvarban, illetve a Csalai hulladéklerakó telepen lehet majd átvenni. A szemétszállító térítésmentesen október 15-től december elejéig szállítja el a zöldhulladékot, amit komposztál.
A leveleket eltüzelni meghatározott időpontokban lehet – hétköznaponként délelőtt 10 és 12, délután 15 és 19 óra között vasárnap pedig szigorúan tilos égetni. Tavaly is több feljelentés érkezett a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodájához a frissen lehullott levelek égetése miatt.
A komposztálásról
Komposztálás során a házban és a kertben keletkező hulladék alkotóelemeire bomlik, és humusszá alakul. Humusz csak a talajban élő baktériumok segítségével jöhet létre, ezért feltétlenül gondoskodjunk arról, hogy a komposzthalomnak legyen kapcsolata az élő talajjal. A baktériumok, gombák, férgek és egyéb parányi élőlények csak így tudnak behatolni a komposztba. A komposztgyűjtő helyen tárolt hulladékok lebomlását korhadásnak nevezzük. Durvább, nagyobb hulladékdarabok (ágak stb.) segítségével gondoskodjunk arról, hogy a komposztot kellően átjárja a levegő, forró nyári napokon pedig egy-egy kanna vizet se sajnáljunk tőle. Levegőtől elzárva - például egy vastag, frissen nyírt fűréteg alatt - megjelennek a rothasztó baktériumok, melyeknek semmi keresnivalójuk a komposztban. A sikeres komposztálás jele, hogy a komposzthalom összeesik.
A komposztban munkához látnak a giliszták, melyek szó szerint átrágják magukat a komposzton, és fekete, az eredeti talajra emlékeztető illatú humuszt hagynak maguk után. Ezután újabb 2-3 hónap türelemre lesz szükségünk, míg végül felhasználhatjuk a kész komposztot. Mivel az érett komposzt felszínét már nem bolygatjuk, sarkantyúkával, szagos lednekkel, tökkel vagy uborkával is beültethetjük.
A rostált komposztot ezután ideiglenesen tárolhatjuk más helyen, vagy rögtön szétteríthetjük az ágy felszínén. Kb. 1 cm vastag rétegben terítsük a talajra, majd kultivátorkapával vagy talajlazítóval óvatosan dolgozzuk be.
Komposztálható anyagok
Kerti hulladékok (a beteg növényeket kivéve!), nyers konyhai hulladék, száraz széna, levelek, sövénynyírásból származó ágak, levelek, szalma, hamu, kartonpapír (mértékkel), kávézacc (mértékkel).
Nem komposztálható anyagok
Impregnált fahulladék, citrusfélék gyümölcseinek hulladéka (permetezett anyag), magvas gyomok, gyomgyökerek, húsdarabok (csont sem!), főzött konyhai hulladékok.
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Idén ősszel is elszállítja a Depónia az átlátszó zsákba tett zöldhulladékot - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu