Ismét lendületben az építőipar
Az építőipari termelés volumene 2004 márciusában kiigazítatlan adatok alapján 16,1%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva...
Az építőipari termelés volumene 2004 márciusában kiigazítatlan adatok alapján 16,1%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 14,6%-kal volt magasabb az egy évvel korábbi rendkívül alacsonybázisnál - közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal.
Az év első három hónapjában a termelés 19,5%-kal emelkedett 2003 azonos időszakához viszonyítva. Szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva a termelés márciusban 0,4%-kal haladta meg a februárit. A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése az előző évi jelentős visszaesést követően márciusban 32,7%-kal, évkezdettől 34,4%-kal emelkedett. Az épületgépészeti szerelés termelése kismértékben, 1,9%-kal nőtt, a befejező építésé 10,5%-kal csökkent.
Márciusban mind az épületek, mind az egyéb építmények termelése magasabb volt az egy évvel korábbinál (19,4, illetve 9,7%-kal). 2004 első három hónapjában mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett (az épületeké 10,9%-kal, az egyéb építményeké 38,5%-kal). A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek termelése január-márciusban valamennyi régióban növekedett. Legnagyobb mértékben a közép-magyarországi és az észak-magyarországi székhelyű szervezetek termelése nőtt (37,2, illetve 24,8%-kal).
Az építőipari vállalkozások márciusban 23,2%-kal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Ezen belül az épületek építésére kötött új szerződések volumene 17,4%-kal, az egyéb építményeké 30,1%-kal emelkedett. A hó végi szerződésállomány volumene 11,4%-kal alacsonyabb a 2003. márciusinál, ezen belül az épületeké 14,5%-kal, az egyéb építményeké 9,6%-kal csökkent.
2003 márciusához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,9%-kal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 5,1%-kal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 0,8%-kal voltak magasabbak.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)