Karsai Béla: A lokálpatriotizmus kora
Karsai Béla, független polgármesterjelölt sajtótájékoztatót tartott, ahol két témáról esett szó: az egyik a megcélzott hivatallal kapcsolatos elképzelések ismertetése volt, a másik egy tehetséges fehérvári fiú támogatási szerződésének aláírása.
Karsai Béla, csütörtökön megjelentetett, a lokálpatriotizmussal kapcsolatos nyilatkozatát kifejtve elmondta, a lokálpatrióta hozzáállás főképp a gazdaság terén érvényesülhet látványosan, és hozhat komoly fellendülést. Feltétlenül szükséges – mondta –, hogy a fehérvári beruházások túlnyomóan a városlakóknak hozzanak új munkahelyeket, és a megvalósításuk is főképp a helyi vállalkozók, iparosok hasznára történjen. Hogy a gazdaságot érintő döntések mindig a város közösségének érdekei szerint születhessenek meg, az önkormányzatnak fokozottan kellene támaszkodnia a helyi civil szervezetekre és az egyéni civil kezdeményezésekre. Ennek egyik útja (amely a polgármesterjelöltnek szimpatikus lenne), valamilyen kétkamarás Közgyűlés megalkotása, sajnos alkotmányos előírásokba ütközik. Ám annak semmi akadálya, hogy a civilekből például szakértői csoportok alakuljanak, amelyeknek a véleményét még azelőtt ki lehetne kérni, hogy az egyes megvalósulási alternatívákat kidolgoznák, vagy a projektek a Közgyűlés elé kerülnének.
Háromszáznyolcvan civil szervezet van a városban, ebből negyven-ötven nevezhető aktívnak – mondta el Karsai Béla –, és ez még akkor is elgondolgodtató, ha elfogadjuk, hogy sok kezdeményezés a kezdeti lendület után egyszerűen elhal. Még mindig lennie kell számos olyan szerveződésnek, amely feltehetőleg azért nem hallat magáról, mert első, második, harmadik kezdeményezésük is kudarcba fulladt, nem tapasztalták, hogy véleményükkel érdemben foglalkoznak, szavaiknak következménye lenne. Ilyen arányok mellett az sem feltétlenül szerencsés, ha a városi Civil Házat értékesíti az önkormányzat, nem pedig azon fáradozik, hogy minél többeket vonjon be a döntéselőkészítésbe. Ha ő nyer – mondta el –, feltétlenül létrehoz valamilyen olyan, intézményes civil fórumot, ami biztosítja ezeknek a szervezeteknek a város dolgaiba való jobb belelátást és beleszólást. Elvégre sehol sem a városvezetésnek van városa, mindenhol a városnak van vezetése...
A másik napirendi pont "neve" Kovács Dávid. Ez a tizenkilenc éves fehérvári fiatalember a Bécsi Zeneakadémia hegedű tanszakára nyert felvételt, a közt a húsz diák közt, akiket a világ minden tájáról idesereglett százhúsz aspiránsból kiválasztottak a felvételiztetők. Tanulmányai olyan terhet jelentenének a családnak, amit maguk nem nagyon bírnának, ezért Karsai Béla félévente ezer euróval támogatja a fiú kinntartózkodását, tandíját.
Mint Karsai Béla elmondta, tudja, ez nem elég mindenre, de nem is célja, hogy Dávidnak minden "az ölébe pottyanjon", egyáltalán nem baj, ha magának is tennie kell a továbbtanulásért. Mindenesetre ez egy olyan segítség, amiért csupán annyit kell adnia, hogy jól tanul, és remélhetőleg híres zenész válik majd belőle...
A polgármesterjelölt elmondta, hogy cégei jövedelméből egyébként évente rendszeresen körülbelül ötven millió forintot fordít különféle támogatásokra, ezek közt tudományos elismerés, kórházi alapítványi hozzájárulás, rendkívül rossz szociális helyzetú gyerekeket tízéves koruktól az egyetemig kísérő segítség (Jászberényben közösségi ház is épült nekik), határon túli fiatalok egyetemi képzését szolgáló projekt egyaránt van, és ezeknek a mecenatúráknak valóban semmilyen más célja, haszna nincsen, mint az, hogy lehetőségeit kihasználva segítsen azoknak, akikhez nem is csak kevésbé bőkezű, hanem esetenként kifejezetten szűkmarkú volt a sors.
Dávid elmodta, nagyon sokat köszönhet annak az első másfél évnek, amit itt, a székesfehérvári zeneiskolában töltött a hegedű tanulásával, bár hamarosan a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ifjú tehetségek osztályába került. Ezután két évet magántanár képezte, majd a Bartók konzervatóriumot egy év után elvégezte. Útja ismét – már egyetemistaként – a Liszt Ferencre vezetett volna, ha nem sikerül a felvételije Bécsbe. "Ez egy biztos egzisztencia lesz - mondta Dávid. - Természetesen szólista, hegedűművész szeretnék lenni, de ezen a pályán az érvényesülés a tehetség és a szorgalom mellett szerencse, kapcsolatok, menedzselés dolga is, vagyis nem csak rajtam múlik a siker. De az biztos, hogy a hat év elteltével professzorként kerülök ki, a világ bármelyik zeneművészeti egyetemén taníthatom a hangszerem, és persze azért a koncerttermekben is mindenképpen megállom majd a helyem. ...A támogatás nagyon jól jön, és bár nem oldja meg minden gondom, így már reális esélyem van arra, hogy ne a pénzen múljon, mit érhetek el ezen a rangos zeneakadémián."
Karsai Béla
független polgármester-jelölt
(Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu)
Karsai Béla: Legyen Fehérvár a rugalmas és utazóbarát közlekedés városa! - Szóljon hozzá
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu