Karsai Béla leadta ajánlószelvényeit, és nyilvános vitára hívja ki Warvasovszky Tihamért - Székesfehérvár

Székesfehérvár - Karsai Béla, a Dinamikus Fehérvárért Választási Szövetség és civil szervezetek, gazdasági szereplők által támogatott független polgármesterjelölt leadta ajánlószelvényeit a Városházán, a városi választási irodában. Ezt megelőzően sajtótájékoztatót tartott az Országalmánál.


Karsai Béla, független polgármesterjelölt megköszönte a székesfehérvári polgároknak a több mint tízezer ajánlószelvényt, s elmondta: ő mintegy hatezer darabra számított, nem gondolta volna, hogy ilyen sokan tartják fontosnak ezzel a konkrét gesztussal is támogatni őt. Óriási bizalmat érez – hangsúlyozta. Ezt követően bejelentette Karsai Béla: miután a városi választási bizottság összeszámlálja ajánlószelvényeit, nyilvántartásba veszik, és – várhatóan szerdán – hivatalosan is polgármesterjelöltté nyilvánítják, nyílt levélben nyilvános vitára hívja majd ki Székesfehérvár jelenlegi polgármesterét, Warvasovszky Tihamért.



Karsai Bélát – akit, mint ismeretes, civil szervezetek és a gazdasági szereplők kértek fel a közéleti, politikai szerepvállalásra, a választási megmérettetésre –, a Dinamikus Székesfehérvárért Választási Szövetség is támogatja, vagyis a Fidesz, a KDNP, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Fidelitas és a Kisgazda Polgári Egyesület. Karsai Béla, a független polgármester-jelölt, mint újságírói kérdésekre kifejtette, szeptember végén, a Technika Házában, a városi televízió élő közvetítése során a jelenlegi polgármesterrel az életünk jobbításához mozgásteret adó gazdaság kérdésekről és a környezetvédelem helyzetéről, feladatairól akar vitázni, vagyis – mint hangsúlyozta Karsai Béla–, a jövőnket alapvetően befolyásoló kérdéskörökről kíván eszmecserét folytatni. Karsai Béla hozzátette, természetesen nem zárkózik el attól sem, hogy a többi polgármesterjelölt is részt vegyen a közéleti vitán.

Ezután Karsai Béla, Székesfehérvár független polgármesterjelöltje leadta ajánlószelvényeit a Városházán, a városi választási irodában.
Később a következő közleményt kapta szerkesztőségünk faxon Warvasovszky Tihamér polgármestertől: "Az elmúlt napokban több felkérés is érkezett hivatalomba a polgármesterjelöltek vitájának megrendezésével kapcsolatban. Természetesen szívesen állok vitapartnereim rendelkezésére, de a helyszínt és az időpontot úgy kell leegyeztetni, hogy minden jelölt számára elfogadható legyen. Szeretnék megtisztelni minden polgármesterjelöltet azzal, hogy egy közös vitában elmondhassuk a székesfehérvári lakóknak terveinket, nézeteinket, úgy gondolom, ebből a lehetőségből nem szabad kizárni senkit."

Vendégük a Víziváros: fórum a kórházról, programok minden korosztálynak, Karsai Béla és Cser-Palkovics András bejárja a környéket

A sajtótájékoztatón Karsai Béla, Székesfehérvár független polgármesterjelöltje lapunknak elmondta azt is: A VENDÉGÜNK A LAKÓTELEP rendezvénysorozat keretében a Karsai-rendezvénysátor a Vízivárosba (a Gáz u. 11. mögötti területre) érkezett a mai napon. Hívják, várják a gyerekeket és felnőtteket, barátaikat és minden érdeklődőt programjaikra!

Szeptember 6. szerda
16 órától Gyermekjátszó és családi vetélkedők
Egészségügyi tanácsadás, sport programok, egészséges életmód-délután
19.00 – 20.00 Karaoke

Szeptember 7. csütörtök
16.00 órától Gyermekjátszó és családi vetélkedők
18.00 – 19.30 Karaoke

Szeptember 8. péntek
16 órától Gyermek programok, kreatív kézműves foglalkozás
19 órától Lakossági fórum Karsai Béla polgármester-jelölttel,
dr. Cser-Palkovics András és dr. Kovács Attila képviselő-jelöltekkel
Téma: A Gyurcsány-csomag hatása a lakosság életszínvonalára

Szeptember 9. szombat
10 órától Gyermekjátszó és családi vetélkedők
15.15 – 16.30 Ír sztepptánc bemutató és táncház
16.30 – 17.45 Lakossági fórum Karsai Béla polgármester-jelölttel,
dr. Cser-Palkovics András és dr. Kovács Attila képviselő-jelöltekkel
18.00 – 21.00 Koncert: Kovács Dávid triója

Szeptember 10. vasárnap
10.00 – 17.30 Gyermek programok, kreatív kézműves foglalkozás
18 órától Lakossági fórum Karsai Béla polgármester-jelölttel,
dr. Cser-Palkovics András és dr. Kovács Attila képviselő-jelöltekkel
Téma: A Fejér Megyei Szent György Kórház sorsa

Szeptember 11. hétfő
16 órától Gyermekjátszó és családi vetélkedők
Orvosi tanácsadás, sport programok, egészséges életmód-délután
18.30 – 20.00 Karaoke

A fenti hat napban a Vízivárosban és annak környékén közlekedik a kisvonat.
Ezzel kapcsolatban Budai András tud felvilágosítást adni a 30/300-65-35 számon.

A programok és a kisvonat ingyenes.

Gyermekprogramok: goffrievő verseny, twist és limbó verseny, arcfestés, hajdíszítés, hulahoppkarikázás, társas játékok, kézműves foglalkozások stb.
Családi vetélkedők: zsákban futás, ugrókötelezés, szkander bajnokság, apa-anyát sminkeli, kötélhúzás, sorversenyek, stb.

Szeptember 7-én 18 órától dr. Cser-Palkovics András a József utcán tart bejárást.
Szeptember 8-án 17.30 órától Karsai Béla és dr. Cser-Palkovics András az Ősz utcában tart bejárást.


Hallgassa meg!: Székesfehérvár Rádió híreiből:Karsai Béla nyilvános vitára hívja ki Warvasovszky Tihamért - Székesfehérvár

Hallgassa meg!: Székesfehérvár Rádió híreiből:Karsai Béla leadta ajánlószelvényeit



(Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu)


Karsai Béla leadta ajánlószelvényeit, és nyilvános vitára hívja ki Warvasovszky Tihamért - Székesfehérvár - Szóljon hozzá



A hír támogatója:

Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu