Karsai Béla: Még hatékonyabban akarják segíteni a rászorulókat, az emberi közösségeket
A Nemzeti Keresztény Koordinációs Központ az egyházak mellett dolgozó világi egyesületek, szervezetek tevékenységét, együttműködését hangolja össze Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban.
Nemzeti Keresztény Koordinációs Központ kezdte meg működését Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban. Az iroda az egyházak mellett dolgozó, különféle világi egyesületek, szervezetek munkáját segíti, hangolja össze.
A Nemzeti Keresztény Koordinációs Központ az egyházak mellett dolgozó világi egyesületek, szervezetek munkáját segíti, hangolja össze Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban.
Spányi Antal megyés püspök a megnyitó során azt hangsúlyozta: az egyház fontos küldetései közé tartozik a társadalom jobbítása is, és évszázadok óta kiemelt törekvésük a szociális gondoskodás. Mint elmondta, nagyobb társadalmi békességre, harmóniára és szeretre lenne ma szükség. A koordinációs központ azoknak a keresztény szellemiségű egyesületeknek, szervezeteknek nyújt segítséget, amelyek jó szándékkal és szakértelemmel akarnak tevékenykedni az emberi közösségekért, a rászorulók támaszaként, de támogatás híján nem tudnának működni.
Soltész Miklós (KDNP) országgyűlési képviselő, a Parlament szociális bizottságának alelnöke elmondta: a mai magyar társadalom kettészakadt, szétszakadt, az alsó középréteg is lecsúszik. Súlyos következmányekkel jár, hogy meggyengült, "kilyukadt" a szociális háló. Ez a helyzet szociális tragédiák veszélyét hordozza magában. A fehérvári közösségteremtő iroda szellemiségét Prohászka Ottokár példájával határozta meg: csendben, nem túl feltűnően, de hatékonyan kell dolgozni azokért az emberekért, akik rászorulnak, akik nem tudnak vagy nagyon nehezen, csak támogatással tudnak visszailleszkedni a társadalomba.
Karsai Béla, Székesfehérvár független polgármesterjelöltje minden olyan kezdeményezést fontosnak tart, amely – az egyházakkal, vagy a civil szervezetekkel, egyesületekkel összefogva – segíti az egymásra figyelő emberek közösségeit, például a nyugdíjasokról való gondoskodást, hiszen közösséghiányos társadalomban élünk. A cégvezetők, vállalatirányítók erkölcsi kötelességének nevezte, hogy lehetőségeikhez mérten vegyék ki részüket e feladatokból, és humánus módon támogassák a szociális gondoskodás különböző formáit.
Dr. Párkányi Ferenc orvos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége fehérvári szervezetének vezetője és dr. Gyóni András gimnáziumi igazgató azt emelte ki: a megszorító intézkedés súlyosan érintik a szegényeket, illetve a nagycsaládosokat. Meg kell menteni a végleges társadalmi leszakadástól az embereket. A tenni akarók között e nehéz időszakban erősíteni kell azt együttműködést, az összefogást. Az emberekért, a nemzetért aggódó társadalmi szervezetek csendesen, szelíden, de mély hittel, határozottan segítik, támogatják a rászorulókat, kiveszik részüket a szociális gondoskodás sokrétű feladataiból.
Balsay István, mint a támogatók egyike, arról szólt: a koordinációs irodába bárki bekopoghat, aki segítséget kér, vagy segítségét akarja felajánlani. A Nemzeti Keresztény Koordinációs Központot alapító egyesületek, szervezetek eddig a megye 36 településén több mint 500 fővel működnek, valamennyien tenni akarnak és tenni tudnak a rászoruló emberekért. Megtalálhatjuk őket a ruhaosztáskor, értékes kulturális események szervezői között és azok között is, akik a mindennapokat érintő ügyekben őszinte figyelemmel, érdeklődéssel hallgatják meg embertársaik véleményét.
(Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu)
Karsai Béla: Még hatékonyabban akarják segíteni a rászorulókat, az emberi közösségeket - Szóljon hozzá
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu