Karsai Béla: Székesfehérvár többre hivatott, többet kell érte tenni!
Nyílt levéllel fordult a fehérváriakhoz a független polgármester-jelölt, és sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját több gazdaságpolitikai kérdéskörről

Székesfehérvár többre hivatott, a város jó vezetéssel, kiszámítható döntésekkel többre lenne képes, és többet is kell érte tenni – hangsúlyozta Karsai Béla. A jelenlegi vezetés teljesítményét értékelve kifejtette: sok olyan lehetőség marad el, amely meghatározhatja a város jövőjét. A gazdaság, az Európai Unió adta lehetőségeket maximális mértékben ki kellene használni. Ha infrastrukturális beruházásokra fordítják az uniós és egyéb pénzügyi forrásokat, a gazdaság a jövőjét veszíti el – mondotta. A multinacionális cégeket nagyon szívesen és különféle kedvezményekkel fogadják, ugyanakkor a magyar, illetve székesfehérvári cégek nem kapnak annyi kedvező lehetőséget, nem tudják méltó helyüket elfoglalni Székesfehérvár gazdaságában. Nehezíti a helyzetüket, hogy kevés információval rendelkeznek, nem eléggé tájékozottak, kisebb az esélyük, hogy városi beruházási lehetőségekhez jussanak.
Sokat hallunk, olvasunk arról, hogy a fehérvári önkormányzatnak mennyire jó az együttműködése a civil szervezetekkel – emlékeztetett a független polgármester-jelölt. – A tények közé tartozik azonban, hogy a Civil Ház értékesítését követően a civil szervezetek babakocsi-tárolókba és más hasonló, méltatlan helyre kerültek, és támogatásként az önkormányzat többnyire a bérleti díjukat és a villanyszámlát fizeti – emelte ki. Néhány civil szervezet kap valódi támogatást, sok viszont nem jut szóhoz...
Az egészségügyi helyzetét elemezve megállapította: Székesfehérvár, illetve Fejér megye lakossága, százezer aláírással hitelesítve, nemet mondott a kórházprivatizációra, ezzel ellentétes az a megyei önkormányzati döntés, hogy a Szent György Kórház működtetését bérbe adja. A tervezett intézkedés számos veszély forrása lesz – mutatott rá Karsai Béla –, például az is: hogyha a bérbe vevő számára nem lesz eléggé kifizetődő ez az üzlet, akkor a műszerellátáson spórol, s nem lesz semmifajta biztosítékunk arra, hogy a legjobb, mindannyiunk számára járó egészségügyi szolgáltatást kapjuk. A tőkeerős magáncégek miért nem építenek saját kórházat – tette fel a kérdést –, miért a közgyógyellátásban akarnak profitot szerezni? Nem szabad megfeledkezni azokról, akik nem képesek fizetni az egészégügyi extraszolgáltatásokért – hangsúlyozta –, és arra hívta fel a figyelmet: az egészségügyi és társadalombiztosítási átalakítások egyik nagy veszélye lehet, hogy a nyugdíjasok profitorientált rendszerbe kerülhetnek.

A Székesfehérvári Fűtőerőművel kapcsolatos elképzelésekkel kapcsolatban kifejtette: a beruházók a szükséges kapacitás dupláját építették ki, s a megtérülést nem látják biztosítottnak. A túlkapacitás megtérülését azonban nem kellene áthárítani a panellakásokban élőkre, mindazokra a tízezrekre, akik a távhő-szolgáltatásban érintettek, márpedig a távfűtési hálózat és infrastruktúra privatizációját szolgáló döntésnek ez lenne a következménye. A közszolgáltatási rendszereket és az infrastruktúrájukat nem szabadna privatizálni. Fontos, kiemelt szempontnaknak nevezte, hogy ilyen és ehhez hasonló esetekben ne a beruházók, hanem a város és polgárainak érdekei legyenek elsődlegesek.
Nyílt levél a fehérváriakhoz
"Városunk lakói többet érdemelnek és többre is képesek"
Napjaink Székesfehérvára a történelmi, földrajzi és gazdasági adottságai ellenére alulteljesít; az őt megillető helynél sokkal hátrább helyezkedik el a hazai városok rangsorában. A jelenlegi állapot és a lehetőségek között óriási a különbség! Könnyű belátni: adottságaink sokkal hatékonyabb kihasználásával nagy mértékben javíthatnánk a város és legfőképp a városlakók helyzetén.
Hittel, önálló elképzelésekkel, a gazdasági életben már kipróbált szemléletmóddal és teherbírással rendelkező városvezetésre van szükség. Olyan programra, elképzelésekre, amely elnyeri az egyének, a civil és politikai közösségek tetszését és támogatását. Olyan modern városvezetésre, amely a hite mellett rendelkezik kellő határozottsággal és dinamizmussal mindezek végrehajtásához.
A város érdekeinek mindenek előtt való képviselete szükségeltetik! Lokálpatrióta, a városért örökké tenni kész, a helyi érdekek fontosságát mindig szem előtt tartó, s azt másnak – párt, országos politika – alá nem rendelő polgármestert kíván Székesfehérvár. Valakit, aki képes megteremteni azt a légkört, amelynek segítségével a fehérváriak megtapasztalhatják végre: fontosak a városnak. Innét már csak egy lépés eljutni oda: nekem is fontos a város! Nem mindegy hol és hogyan élek!
Meggyőződésem, hogy keményen kell küzdeni a helyi érdekekért, elsősorban munkahelyek ezreiért. Patrióta politikát kell folytatni, meg kell találni a város és a gazdaság közötti összhangot. Csak így lehetünk sikeresek! Olyan városvezetés kell tehát, amely a pártpolitika érdekei fölé helyezi a lakosság és a város mindenkori érdekeit és elvárásait!
A fehérvári polgároknak meg kell adni a lehetőséget, hogy jobban megismerhessék saját kultúrájukat, s hogy lássák helyüket Európában, a világban. Legyünk büszkék arra, hogy itt élünk, itt dolgozunk és itt is boldogulunk. A város történelmi hagyományainak megerősítése, életben tartása, valamint a város kulturális életének sokszínűvé tétele nagymértékben elősegítheti azt a társadalmi összefogást, amely - ha már egyszer megszületett - Székesfehérvár számtalan problémájára a megoldást, gyógyírt is jelenthet.
A jövő városáról ma kell gondoskodjunk. A fejlesztések tervek, szép kezdeményezések mit sem érnek, ha nem egymásra épülnek, s ha nem értünk vannak! Értünk - Székesfehérváriakért. Óvodákra, modern iskolákra van szükségünk, ingyenes szakképzésre és felsőoktatásra. Mindenki számára meg kell adni a lehetőséget, hogy megtalálja és kitanulja azt a szakmát, amelyhez tehetséget érez. Ebben a családok anyagi tehetsége nem jelenthet korlátot! Továbbá, a már felnőtteknek olyan munkahelyek kellenek, ahol valóra tudják váltani álmaikat. Hiszen álmok nélkül mire mennénk?!
Az igazi városfejlesztés nem csak a ma itt élő emberekkel számol, a holnap és holnapután fehérvári polgáraira gondolva cselekszik, de egyik közösséget sem tartja előrébb valónak. Azt, hogy majd milyen jó lesz, már nagyon sokszor hallottuk!...
Mindezek szellemében, elismerve jelen városvezetés erőfeszítéseit, azzal a kéréssel fordulok minden fehérvári polgártársamhoz, hogy támogassák városunk jobbá, sikeresebbé tételét! Legyenek együttműködő partnereim ebben a nemes küldetésben! A székesfehérváriak bizalmát kérem polgármesterré választásomhoz, cserébe pedig több évtizedes, sikeres vállalkozói tapasztalataimat, elszántságomat, becsületemet és szavamat tudom adni.
Együtt sokkal többre leszünk képesek!
Karsai Béla
független polgármester-jelölt
Hallgassa meg!: Székesfehérvári rádió: Karsai Béla Fehérvárról, a helyi gazdaságról
(Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu)
Karsai Béla: Székesfehérvár többre hivatott, többet kell érte tenni! - Szóljon hozzá
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu