Kezdődik a színházfelújítás Székesfehérváron
"Aláírta a székesfehérvári önkormányzat a Vörösmary Színház rekonstrukciójának szerződését.
A kivitelező egy székesfehérvári telephelyű cég, a Baucont Rt. A beruházás április 15-én kezdődik, és a munkák a téli hónapokban sem állnak le. A társulat eközben Székesfehérváron és a környező településeken, nagyvárosokban ad előadásokat."
"A kivitelező, Baucont Rt. április 15-én kezdi a munkát, ekkor adják át a színház mögötti üres területet. Itt azonban az építekzés előtt egy régészeti feltárást kell végezni. Az épület bontása május 30-a körül kezdődik, miután a színházat - az utolsó előadást követően - teljesen kiköltöztették. A bontás több hónapig is eltarthat, de ezzel párhuzamusan már az építkezés, az egyes részek felújítása is elkezdődik. Hézső Károly, vezérigazgató-helyettes még kiemelte: a munka a téli hónapokban sem áll meg, addigra már szeretnék, ha az új színházépület zárható és fűthető lenne,és így a hideg hónapokban a belső felújítás folytatódhat. A Baucont Rt. több hasonló nagyságrendű, sikeres beruházást végzett már. A Vörösmarty Színház felújításán egyszerre több százan dolgoznak majd."
(Forrás: www.uno.hu)