Kitüntető címeket adott át a Székesfehérvár város Ünnepi Közgyűlése augusztus 17-én
"Az ünnepi közgyűlést Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzőjének ünnepi beszéde nyitotta meg.
Szabó Katalin Szent István király tanításának aktualitásairól beszélt, amelyeknek nemcsak a múltban vette hasznát a város, hanem a harmadik évezred Fehérvára is elképzelhetetlen nélküle. A Himnusz hangjai után Szabó Gyula Kossuth díjas színművész szavalt, majd a Nemzet Színészét követően Vakler Anna népdalénekes produkcióját hallhatta a közönség.
Délelőtt rendkívüli közgyűlést tartottak a városatyák
Ezt követően Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere mondta el ünnepi beszédét, amelyben kiemelte, hogy Fehérvár soha nem feledkezett meg arról a kitüntetett szerepről - amit a világon csak egy város mondhat el magáról - hogy Szent István városa. „Ezért adjuk át ezen a napon a kitüntetéseket, köszöntve azokat, akik példát adtak évtizedeken keresztül városszeretetből és a legtöbb áldozatot hozták önzetlenül Székesfehérvárért.” – mondta a polgármester, aki Szent István szavait idézve („…Mutass példát alattvalóidnak és támogasd a gyengéket…”) buzdította arra a hallgatóságot, hogy mindenki dolgozzon teljes erejéből ezért a városért és az országért."
(Forrás:www.szekesfehervarhu)
Mondja el véleményét a fórumba - Kitüntető címeket adott át a Székesfehérvár város Ünnepi Közgyűlése augusztus 17-én!