Kortárs magyar és osztrák alkotásokból nyílt kiállítás a Csók István Képtárban
Gyűjtésének fókusza a non-figuratív, absztrakt és informel művészet. A másodlagos jelentést is hordozó képi, művészi világ áll hozzá közel, így kollekciójában megtalálható többek között Nádler István, Mulasics László, Szirtes János, Soós Tamás vagy Frey Krisztián számos munkája; illetve több olyan alkotó, aki nem köthető ezen irányzatokhoz, de egyes munkái beleillenek a tematikába, elsősorban például Szűcs Attila, Korodi János vagy Bukta Imre.
A fiatal alkotók közül régóta vásárol Barabás Zsófitól, Soós Nórától. Érdeklődését két éve kezdte az ország határain kívülre is kiterjeszteni. A korábbi monarchia földrajzi és szellemi kereteit tartja alkalmasnak a hazai művészet ütköztetésére. Gyűjteményébe tehát mára már osztrák művészek is bekerültek, köztük Herman Nitsch, Günter Damisch, Franz Grabmayr, Hans Staudacher - mindezekből nyújt válogatást a Csók Képtárban látható kiállítás.
Kiállító alkotók:
Bak Imre, Bán Béla, Barabás Zsófi, Bartl József, Batykó Róbert, Bukta Imre, Bullás József, Csáji Attila, Damisch Günter, Kürthy Sándor, Ernst Rita, Esse Bánki Ákos, Frey Krisztián, Grabmayr Franz, Hincz Gyula, Illés Árpád, Kolos-Vary Zsigmond, Korodi János, Köves Éva, Kudász Gábor Arion, Lantos Ferenc, Marosán Gyula, Molnár Sándor, Mulasics László, Nádler István, Nitsch Hermann, Papageorgiu Andrea, Rozsda Endre, Schéner Mihály, Soós Nóra, Soós Tamás, Staudacher Hans, Szirtes János, Szurcsik József, Szűcs Attila, Valkó Gyula, Végi Péter, Zoltán Sándor.
Forrás: www.szekesfehervar.hu- Székesfehérvár Online
Szóljon hozzá: Székesfehérvár- Kortárs magyar és osztrák alkotásokból nyílt kiállítás a Csók István Képtárban