Középkori lovagok várják a turistákat Fehérváron
A Történelmi Kavalkádot tavaly rendezték meg első ízben Székesfehérváron, idén augusztus 6-án felvonulással kezdődik és összesen négy hétvégén át tart a rendezvénysorozat.
Az eredeti történelmi díszletek között szombatonként, és vasárnaponként ismét bátor lovagok, kardforgatók, íjászok, csepűrágók, langaléta gólyalábasok, énekmondók, régi és újkori zenét játszó muzsikosok szórakoztatják a városlakókat és a Székesfehérvárra látogató turistákat.
A kavalkádot a belváros utcáin, a Városház téren, a Hősök terén, a Zichy ligetben, valamint a Várfal Piac téri, illetve a Szent László- parkra eső füves területein rendezik meg.
-kt-
Székesfehérvár Online

Idén augusztus 6-án felvonulással kezdődik a Történelmi Kavalkád