Közművelődési megállapodást kötött a város önkormányzata a Szent István Művelődési Házzal - Székesfehérvár
Székesfehérvár - Hosszú évek reménytelen várakozása után végre nem csak hangzatos nyilatkozatokban ismeri el a városvezetés a Szent István Művelődési Ház eredményeit.
Tegnap végre aláírásra került egy közművelődési támogatási szerződés, amire már nagyon várt az intézmény, hiszen a ház szinte 100%-ban kihasznált.
A Polgármesteri Hivatal Közművelődési Irodájának vezetője Szele István az aláírás előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a város önkormányzata és az egyház által fenntartott Szent István Művelődési Ház között példás az együttműködés. A város polgármestere kiemelte, hogy a művelődési ház fontos szerepet tölt be Székesfehérvár Kulturális életében. Sok olyan programot szerveznek az intézményben, amire büszke a város és olyan értékrendet képvisel, ami örömteli a város szempontjából.
Spányi Antal megyéspüspök megyéspüspök hangsúlyozta, hogy az egyház nem csak hitéleti egyesület, hanem kiveszi a részét a közoktatásból és a város kulturális életének szervezéséből is. A közművelődési megállapodás alapján évente 3 millió forinttal támogatja a város önkormányzata a művelődési házat. Székesfehérvár évente több mint 40 millió forintot költ a saját intézmények fenntartásán túl kultúrával foglalkozó szervezetek támogatására.
A Szent István Művelődési Ház igazgatója Bobory Zoltán kiemelte, hogy tavaly mintegy 100 ezer látogatója volt az intézménynek. Az aláíráskor ott volt Brájer Éva a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke is, aki szintén örömét fejezte ki a megállapodás kapcsán, hiszen több városi rendezvénynek ad helyet a művelődési ház.
Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Közművelődési megállapodást kötött a város önkormányzata a Szent István Művelődési Házzal - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz