Már tervezik a város makettjét - Székesfehérvár
Székesfehérvár - A XVI. századi koronázóvárost építik fel makettekből Székesfehérváron.
A megvalósítás költségeinek 85 százalékát európai uniós pályázattal szeretné előteremteni az önkormányzat. A makettváros nem csak látványosságot jelent majd, hanem történelmi oktatóparkként is hasznos lesz.
Az elképzelések szerint a hajdani Vidám Park területén, egy méter magas házakból épülne fel a várárokkal, várfallal körülvett középkori városmag, amelynek korhű makettházai közül négy méter magasan emelkedik majd ki a Szent István által alapított bazilika "épülete" - ismertette a részleteket Viniczai Tibor
Viniczai szerint a házak és a bazilika nagy méretkülönbsége azon a tényen alapul, hogy a régészeti ásatások, a korabeli feljegyzések, rajzok alapján bizonyos, hogy az államalapító szent király a korabeli Európa egyik legnagyobb méretű bazilikáját építette fel Alba Regiában. A templom mintegy 36 méter magas volt, nyolcezren fértek el a falai között, és tiszta időben Fehérvártól 40 kilométernyire is lehetett látni a tornyait - hangsúlyozta az alpolgármester.
Már folynak a miniváros egyéb tervezési munkálatai is, annak érdekében, hogy mire az Európai Unió meghirdeti a pályázatokat, a város megalapozott, jó pályázatot tudjon letenni az asztalra - mondta az alpolgármester.
A jó néhány éve nem működő Vidám Parkban a miniváros mellett egy kalandparkot is felépítenek majd, ahol számtalan játék, fából épült vár és sportolási lehetőség is lesz.
(Forrás: www.szekesfehervarinapilap.hu)
Szóljon hozzá fórumunkon:Már tervezik a város makettjét - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz