Mégis itt a 300 forintos benzinár?
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csökkentette a nem OPEC országok olajkitermelésére vonatkozó becslését, valamint az Egyesült Államokban üzemzavar okozott kisebb riadalmat. A jelentés utal arra is, hogy 2005. negyedik negyedévében további keresletnövekedés várható.
Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője a Napi Gazdaság kérdésére elmondta, hogy a 300 forintos benzinárhoz a kőolaj hordónkénti ára el kell, hogy érje a 75-80 dolláros szintet, és eközben a dollár árfolyama is 200 forint körül kell mozogjon. Az első hallásra hihetetlen árszint azonban már nem a legrosszabb forgatókönyv egyik adata, mivel semmi sem utal arra, hogy a kőolaj árrobbanását valami is megállíthatná.
Ráadásul a világpolitikai helyzet sem kedvez az árfolyamnak, mivel az iráni atomprogram miatt feszültség alakult ki a közel-keleti ország és a nyugati hatalmak között, ami az iráni olajszállítások leállításéhoz vezethet, míg a szaúdi trónöröklés is tartogathat még meglepetést.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)