Minőségi konyhák Székesfehérvár oktatási intézményeiben - az idén 300 milliót költ a város felújításra - Székesfehérvár

Székesfehérvár - Az önkormányzati intézmények konyha-felújításairól tartott sajótájékoztatót ma délután a város polgármestere Warvasovszky Tihamér, a Városfejlesztési Bizottság elnöke Szigli István és a városi tisztifőorvos dr. Almási Ferenc. Székesfehérvár önkormányzata az idén 300 millió forintot költ erre a célra.
Ebben az évben 27 önkormányzati intézményben történt felújítás. A város 6 éves intézményfelújítási terve a főzőkonyhák rekonstrukcióját tűzte ki célul az idén, így például 3 bölcsődének és a Deák Ferenc Szakképző Iskolának a konyhályát teljesen felújították és 2 bölcsődében a tervek készültek el.

Az önkormányzat célja, hogy a gyermekintézményekben minden konyha megfelelő módon működjön és az étkeztetés jó színvonalú legyen –hangzott el a sajtótájékoztatón.

Dr. Almási Ferenc városi tisztifőorvos kiemelte, hogy három helyi vállalkozó biztosítja a gyerekek étkeztetését a városban és a helyi cégek megbízható, jó minőségű ételeket szolgál ki az iskolákban és óvodákban.

A Városfejlesztési bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az önkormányzat jó döntést hozott akkor, amikor felbontotta a szerződést a korábbi étkeztetést végző céggel és helyette fehérvári vállalkozókat bízott meg a feladattal.

A város 36 konyhát működtet, amiből 22 rendelkezik ANTSZ engedéllyel és 14 azoknak a száma, ahol még felújítást kell végezni. A tisztifőorvos örömmel állapította meg, hogy a Tóvárosi Óvoda és Bölcsőde felújítása is elkészül a hónap végére.

Forrás: www.szekesfehervar.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Minőségi konyhák Székesfehérvár oktatási intézményeiben - az idén 300 milliót költ a város felújításra - Székesfehérvár

Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu