Mongol delegáció a Városházán
- a mongol miniszterelnököt látta vendégül Székesfehérvár
"Mongol delegáció érkezett Székesfehérvárra Natsagiin Bagabandi mongol miniszterelnök vezetésével szerdán délelőtt. A Városházán személyes megbeszélést folytatott a mongol államelnök Warvasovszky Tihamér polgármesterrel, majd a delegációt ünnepélyesen köszöntötték a Polgármesteri Hivatal nagytermében. Itt előadásokat hallhatott a gazdasági szakemberekből és magasrangú tisztségviselőkből álló delegáció: Warvasovszky Tihamér és dr. Tóth Ferenc az Alba Ipari Zóna ügyvezetője előadásukban a város gazdasági fejlődéséről beszéltek elsősorban."
"Kedden Gyurcsány Ferenc kormányfővel találkozott a mongol elnök: arról tárgyaltak, miként lehetne tovább élénkíteni a két ország politikai és gazdasági kapcsolatait. Kiemelt hangsúlyt kapott, hogy Mongólia számít a magyar tapasztalatokra, amelyek segíthetnek a piacgazdaság kiépítésében és a demokratikus politikai intézményrendszer megszilárdításában. Mindkét fél jelezte, hogy országaikban nő az igény a gazdasági partneri kapcsolatok létesítésére, a kereskedelmi együttműködés fejlesztésére. Gyurcsány Ferenc és Natsagiin Bagabandi kifejezte érdekeltségét abban, hogy minél több magyar vállalat kapcsolódjon be Mongólia fejlesztési törekvéseinek megvalósításába."
(Forrás: www.szekesfehervar.hu)