Musica Regia ismét Székesfehérváron

Augusztus 9-én, 21 órától a Városház téren a Presidance Company Hungarythm című, a tánc,
a zene és a cirkusz elemeinek látványos ötvözetét - táncosok, artisták, zenészek és énekesek
lélegzetelállító közös produkcióját - láthatja a közönség.
A Musica Regia-t a hagyományokhoz híven a székesfehérvári önkormányzat és a Vörösmarty
Színház idén nyáron is közösen rendezi meg. Az előadások szervezési feladatainak ellátásában
és technikai kiszolgálásában a teátrum szívesen vesz részt, hozzájárulva a város nyári kulturális
programkínálatának gazdagításához.

A Presidance Companyt 2008-ban Borics Annamária, Vári Bertalan és Varga László Ádám alapította.A társulat célja új pozitív magyar kultúrimázs kialakítása, hazai és nemzetközi fórumokonvaló prezentálása, a páratlan magyar kultúrkincs újszerű felhasználásával. A Presidance kreatív „agya" és művészeti koncepciójának megalkotója Vári Bertalan, Harangozó-díjas táncoskoreográfus.

A Művészetek Palotájában tartott castingon kiválogatott 12 fiatal táncos zöme
a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett, és neves társaságoknál szerzett szakmai rutinnal
rendelkezik.

Augusztus 11-én, 21 órától az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Haydn: Évszakok című oratóriuma
csendül fel a Városház téren. Szólisták: Lakatos Diána, Kiss Tivadar és Szüle Tamás. Közreműködikaz Alba Regia Vegyeskar; karigazgató: Kneifel Imre.

Augusztus 13-án, 21 órakor ismét megnyílik a Püspöki Palota kertje. Az impozáns környezetben,
a Klasszikus újhullám címet viselő esten a Hermann László Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
hangversenyét hallhatják az érdeklődők. A fiatal tehetségekből álló zenekar repertoárján oratóriumok,versenyművek, romantikus kamarazenekari művek mellett napjaink zenéje is szerepel.Egyedi, stílusos vonós-hangzásvilágának bel- és külföldi kritikusok egyaránt méltatói.


A műsor:

Mozart: D-dúr templomi szonáta
Händel: Ária a Messiás című oratóriumból
Marcello: D-moll oboaverseny
Mozart: G-dúr Rondó a Haffner szerenádból
Mozart: Laudamus Te - ária a c-moll miséből
Haydn: B-dúr - Királynő - szimfónia
Faurée: Die Jesu - ária a Requiemből
Mascagni: Intermezzo a Parasztbecsület című operából
Közreműködnek: Szalay Ágnes - szoprán, Gajda Kornélia - hegedű, Bernáth Balázs - oboa
Vezényel: Major István