Múzeumok éjszakája
A június 20-ai programsorozat jelmondata: "Járjuk körbe a fényt".
Többek között ez a nap lesz az év leghosszabb napja, illetve az éjszakai tűzgyújtás ideje. A megyei önkormányzat fenntartásában működő Szent István Király Múzeum dísztermében még látható Eperjesi Ágnes kiállítása, mely a fényről és a fény szerepéről szól. A program 17: 30-kor kezdődik a Fő utcai épületben gyermekfoglalkozásokkal, majd Eperjes Ágnes tart fényjátékot, optikai illúziókkal teli fénytanos "órát", melyet Zentai István fizikus előadása követ. 20: 45 - től a Figurina Bábszínház kísérleti animációs produkcióban mutatja be a Nap és a Hold elrablásának meséjét.
22: 30-tól a Kodolányi János Főiskola jazz tanszéke ad koncertet.
A városi képtár 19 órakor várja a gyerekeket a freskó szalonba az Elvarázsolt Édenkert című foglalkozásra.
A Csók képtárban táncszínházat és lézerhárfa előadást láthatunk 21: 30-tól és 24 órától.
Az egyházmegyei múzeum 16 órakor nyit majd ki, amikor is családi programokkal várják az érdeklődőket, de lesz bórkóstolás is. 20 órától új kiállítás nyílik, Az üdvösség története címmel.
A Bory- vár is kiveszi részét az éjszakából, hangulatos gyertyafényes éjszakai tárlatvezetést tartanak, ahol megnézhetjük Fehérvár fényeit is.
Nemcsak fehérvári intézmény csatlakozott a múzeumok éjszakájához, a fehérvárcsurgói Károlyi- kastély is.
Érdemes kihasználni ezt az éjszakát, hiszen ilyen hosszú nap csak egyszer van az évben!