Nyitott kapuk a Hiemer házban - Székesfehérvár
Székesfehérvár - 2007. szeptember 15-én és 16-án rendezik meg idén hazánkban a Kulturális Örökség Napjait.
Az országos kezdeményezéshez Székesfehérvárról is több intézményt csatlakozott. Az Öreghegyi Közösségi Ház, a Püspöki Palota és a Rác utcai templom mellett a Hiemer-ház is megtekinthető lesz a nagyközönség számára. A korábbi hagyományokat folytatva szakmai vezetéssel szervezünk bejárást a Hiemer-házban.
Szeptember 15-én (szombaton) 10 és 12 óra között, valamint szeptember 16-án (vasárnap) 10 és 16 óra között óránként indítjuk a csoportokat. Az idegenvezetővel az épület megtekintése mellett történetének, felújításának megismerésére is lehetőség nyílik az ingyenes program keretében.
A Hiemer-ház mindenki előtt nyitva áll ezen a két napon a megjelölt időintervallumban, de a bejáráson való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! A Tourinform irodában személyesen, vagy a 22/537-261-es telefonszámon várjuk a jelentkezéseket.
Kérünk minden szerkesztőséget, hogy előzetes híradással segítse az érdeklődők tájékoztatását és a program sikeres megvalósítását!
Forrás: www.szekesfehervar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Nyitott kapuk a Hiemer házban - Székesfehérvár
Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!
Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu