Ötven éves testvérvárosi kapcsolatát ünnepelte a finn Kemi és Székesfehérvár - Székesfehérvár

Székesfehérvár - A finn Kemi városával immár 50 éves kapcsolatot ápol Székesfehérvár. Az alkalmat ünnepélyes aláírással pecsételték meg a Hiemer-házban.
Köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere elismerését fejezte ki azoknak a városi intézmények, egyházaknak, civil szervezeteknek és baráti társaságoknak, akik miatt ma is élő ez a kapcsolat. Az ünnepi műsort követően baráti beszélgetésre került sor a Hiemer ház konferencia termében.

Köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere örömét fejezte ki, hogy a finn vendégek elfogadták a meghívást, kiemelve, hogy régi kedves ismerősök vannak a delegációban. A testvérvárosi kapcsolat ötven éves évfordulójának ünnepén jelen volt többek között Jorma Virtanen, Kemi alpolgármestere, Székesfehérvár tiszteletbeli polgára is. A meghívott székesfehérvári vendégek közül a polgármester bemutatta a finn delegációnak Pénzes Mihály alpolgármestert, Boldizs Kálmánné korábbi alpolgármester asszonyt, Döbrentey Gyula és Láng Hugó egykori alpolgármestereket, valamint Sajtos Lajost, a finn-magyar baráti kör vezetőjét is.

Warvasovszky Tihamér polgármester az évforduló alkalmából köszönetet mondott az evangélikus egyháznak, az István Király Általános Iskolának és a Kodolányi János Főiskolának is a kapcsolatok ápolásáért, majd számos momentumot emelt ki az elmúlt 50 évből. A polgármester megemlékezett az Alba Régia Táncegyüttes fellépéseiről, az Agárdi művésztelepről, az iskolák diákcsere kapcsolatairól és az evangélikus egyház családi kapcsolatairól és a 2003-as nagyszabású finn-magyar konferenciáról is, amit Székesfehérváron rendeztek meg.

Forrás: www.szekesfehervar.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Ötven éves testvérvárosi kapcsolatát ünnepelte a finn Kemi és Székesfehérvár - Székesfehérvár

Küldjön egy képeslapot ismerősének Székesfehérvár városról!

Székesfehérvár linkajánló: szekesfehervarlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu